Nálatok hogy telik az adventi időszak, a várakozás? Nálunk a következőképpen zajlik: Elkészítjük itthon az adventi koszorút. Egyik barátomtól kaptam régen egy szalma koszorúalapot, majd egy iskolai adventi készülődés során megtanultam hogyan kell feldíszíteni és azóta saját magam készítem. Íme az idei. Mivel a gyertyák csak maximum fél órát égnek egy alkalommal, fel szoktam használni őket a következő évben is (a gyerekeknek a legizgalmasabb,amikor elfújhatják):
A gyerekekkel együtt vasárnap esténként leülünk az asztal köré, meggyújtjuk a gyertyát, majd felolvasok egy részt a Szentírásból, amit a gyermek imakönyvben találtam. Minden hétre másikat. Nagyon szeretik és meghitté teszi a várakozás időszakát. Leírom nektek is a történeteket. Ha akarjátok töltsétek ti is így a várakozás időszakát.
- Az első héten:Izaiás egykor így jövendölt a Megváltóról:Amikor eljön a Messiás, az Úr háza kimagasló csúcson áll a hegyormok és a halmok között. Hozzá özönlik a nemzetek sokasága, elindul felé minden nép. Így szólnak: induljunk, menjünk fel az Úr hegyére, az igaz Istennek házába! (Iz. 2,2-5)
- A második héten: Isten majd bebizonyítja neked hatalmát. Ez lesz a csodajel: íme, anya lesz a szűz és fia születik. Fiának neve Emmánuel, ami magyarul annyit jelent, hogy velünk az Isten. Egyszerű emberként él, legyőzi a rosszat és diadalra viszi a jót. (Iz 7,12-15)
- Harmadik héten: Csaknem kétezer évvel ezelőtt Palesztína nevű keleti országban, Názáret városában élt egy leány. Mária volt a neve. Szépségéről és jóságáról még a szomszédos falvakban is beszéltek. Nem csoda,hogy hamarosan kérője is akadt: egy József nevű dolgos ácsmester, aki el is jegyezte őt. Mindketten Dávid családjából származtak. Mária lett a Megváltó édesanyja.
- Negyedik héten: Mária egyedül imádkozott, amikor Gábor angyal megjelent előtte: "Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes - szólította meg - az Úr van teveled. Áldott vagy te az asszonyok között". Mária igen meglepődött és megijedt. De az angyal megnyugtatta és nagy örömhírt mondott neki. "Téged választott Isten, hogy Jézusnak, a világ Üdvözítőjének édesanyja légy." "Az Úr szolgálója vagyok - válaszolt Mária - legyen hát velem minden úgy, ahogy mondottad..."
A felolvasás után elmondjuk a Miatyánkot, majd karácsonyi dalokat éneklünk és végül elfújjuk a gyertyát/gyertyákat. Este pedig lefekvéskor természetesen karácsonyi mesét olvasok nekik egy gyönyörű könyvből, melynek címe:
Nagy karácsonyi könyv (Szerintem a legszebb karácsonyi meséket és verseket tartalmazza,amiket valaha írtak. Gazdag Erzsi, Jókai Mór, Móra Ferenc, Andersen, stb.,hogy néhány szerzőt megnevezzek. Mesecímek:Melyiket a kilenc közül?, A didergő király, A kis gyufaáruslány,stb.)
A gyermek imakönyvben van még egy történet karácsony estére is, az adventi koszorú 4 gyertyája mellett ezt is el szoktam olvasni:
Karácsony: Jézus születésének története: Csaknem kétezer éve történt, hogy Augusztus császár népszámlálást rendelt el birodalmában. Mindenkinek abban a helyiségben kellett jelentkeznie amelyből családja származott. Máriának és jegyesének, Józsefnek ezért Názáretből Betlehembe, Dávid király szülővárosába kellett utaznia. Betlehemben ekkor már sok idegen volt, így nem kaptak sehol szállást. Végre a város határában találtak egy barlangot, amelyet istállónak használtak. Itt hozta világra Mária gyermekét, Jézust, az Isten fiát, aki azért lett emberré, hogy mindenkit Isten kedves gyermekévé tegyen... Kinn az éjszakában tábortűz mellé kuporodva pásztorok őrizték nyájukat. Egyszerre nagy fényesség támadt, angyalok jelentek meg és hírül adták a pásztoroknak, hogy megszületett a Megváltó Betlehemben. A pásztorok nagy örömmel azonnal keresésére indultak, s meg is találták a kis Jézust pólyába takarva, jászolba fektetve. Köszöntötté őt, Máriát és Józsefet és megajándékozták a Szent Családot.
Ezután köszönthetjük a kis Jézust verssel, énekkel, hangszeren játszott zenével. Meg is ajándékozhatjuk a kis Jézust születésnapján, majd Boldog ünnepeket kívánunk egymásnak és megköszönjük az ajándékokat. Üdvözlégyet imádkozhatunk azokért a rokonokért, barátokért, akik most nincsenek velünk. (Ezt a részt mi nem szoktuk elvégezni, mert a gyerekek már nem bírnak ennyit várni az ajándék kibontására, csak azért írtam le, mert szépnek találom és szerintem ha nagyobbak lesznek meg is fogom velük csinálni.)
Ha szeretnétek megismerni a Mikulás történetét is, akkor itt elolvashatjátok.Én feltétlenül el fogom olvasni a gyerekeknek! Sajnos ma kimaradt.A karácsonyról is olvashattok néhány érdekességet itt.
Képeslapok (iskolásoknak): Manapság nem nagyon küldünk képeslapokat semmilyen ünnepre.Mobiltelefonról küldünk SMS-eket,vagy interneten e-mailt,közösségi oldalakon köszöntjük meg egymást. Jómagam nagyon szeretem a képeslapokat,amit kézbe lehet venni,ki lehet tenni,minden nap nézegetni, de sajnos nagyon ritkán küldök én is.Leszoktam róla,mert elkeserített,hogy nem kaptam rá válaszokat.Azért minden évben próbálkozom.Idén nem tudtam eldönteni honnan szerezzem be,ezért úgy döntöttem,hogy készítünk saját kezűleg,ez többet ér,mint bármelyik vásárolt lap. A fenti képeslapokat rajzlapokból készítettük, de színes kartonból talán még szebbeket lehet alkotni.
- A felső képen világoskék színes papírból vágtunk ki hópihét,majd felragasztottuk egy félbevágott rajzlapra,amit ketté hajtottunk.A hópihe hajtogatását képpel illusztrálva hamarosan bemutatom,mert nem találtam sehol ilyesmit. Köréje még hópihéket rajzoltunk.
- A második képen a rajzlapra ragasztottunk egy színes karácsonyi csomagolópapírból hátteret,majd fehér lapból kivágva készült a hóember, amit fölé ragasztottunk,majd filccel megrajzoltuk a részleteket.
- A harmadik képen rajzoltunk a rajzlapra egy akkora teáscsészét, amiben elfér egy teafilter. Sütőpapírból kivágtuk ismételten a teáscsészét, ami elég egyszerű így,mert a sütőpapír átlátszik. Celluxszal rögzítettük,majd körben csillagokkal díszítettük a lapot. Mivel a sütőpapírt felül nem ragasztottuk le, beletettünk egy teafiltert,így akinek küldjük még ajándékot is kap.
- A negyedik képen karácsonyfát készítettünk azzal a technikával,hogy színes lapokból,karácsonyi csomagolópapírból különböző hosszúságú csíkokat vágtunk ki (a szélességük egyforma legyen), majd lentről felfelé haladva felragasztottuk a leghosszabbtól a legrövidebbig.A tetejére pedig egy csillag került,amit a csomagolópapírból vágtunk ki. Végül filctollal kiegészítettük az alkotást.
Vers rajzolása (óvodásoknak): Kérjük meg gyermekünket,hogy egy vers elolvasása után rajzoljon hozzá képet, illusztrációt. Lehetőleg olyan verset válasszunk, amely sok képi eszközzel rendelkezik.Nagyobbik fiammal Weöres Sándor:A tündér című versét rajzoltuk le. Kisfiammal pedig most Hárs László:Miértek és hogyanok című versét rajzoltuk le. Meglepő,hogy ilyenkor milyen kreatívak lesznek a gyerekek.Fontos,hogy olyan verset válasszunk,amihez egyébként nem tartozik illusztráció,vagy nem látja a gyermek.Így fejlődik igazán a kreativitása,képzelete.Ajánlom még Nemes Nagy Ágnes:Nyári rajz című versét is.
Festés (1-2 éveseknek): Bár az én kislányom azért is szeret nagyon festeni, mert gyakran látja a bátyjait és persze ő is részt akar venni a mókában,tapasztalatom szerint a festés nagy élmény mindig a gyermek számára.Kislányom mindig kérdezgeti,hogy mit csinálnak a testvérei, amíg ő itthon van anyával. A héten Norbi (4.5) azt mondta,hogy Mikulást festenek az óvodában.Barbi (2) addig nem hagyott békén,míg elő nem vettük mi is a festéket és az ecsetet.Rajzoltam neki egy Mikulást,majd kapott piros festéket és elkezdett festeni. Miután végzett kért másikat,ezért kitaláltam,hogy karácsony közeledtével rajzolok neki csengőt, amit kifesthet sárgára.Kért hozzá létrát is,mivel mostanában már megjelentek a házfalakon létrán mászó Mikulások.Miután megszáradt a festék, filctollal átrajzoltam a körvonalakat.A gyerekek alkotásait én rendszeresen kiteszem a hűtőre,hogy ezzel is mutassam milyen büszke vagyok az alkotásaikra és persze mindenki megnézheti,aki jön hozzánk.Barbi minden nap megnézi alkotását és rettentő büszke magára.Mindenkinek ajánlom,hogy próbálja ki a gyermekével!
Jó szórakozást az alkotásokhoz! Szívesen látnám a képes beszámolókat is!
Leírok néhány nyelvtörőt,amit hasznosnak találok.Akit érdekel kísérje figyelemmel,érdemes ide visszatérni,mert folyamatosan bővítem a kínálatot,ha találkozom egy újjal.Magatok is kitalálhattok nyelvtörőket,akár a gyerekek is, a lényeg,hogy hasonló hangzású szavakat kell egymás mellé tenni.Ha kitalálunk ilyeneket,azokat is leírom.Várom a ti ötleteteket is!!
-
Mit sütsz kis szűcs, talán sós húst sütsz kis szűcs?
-
Tíz Zuk (kiejtve:Zsuk) slusszkulcs meg tíz Zuk slusszkulcs, húsz Zuk slusszkulcs.
-
Jobb egy lúdnyak két tyúknyaknál.
-
Sárga bögre, görbe bögre.
-
Az ipafai papnak fapipája van, tehát az ipafai papi pipa, papi fapipa.
-
Nem minden fajta szarka farka tarka, csak a tarka farkú fajta szarka farka tarka.
-
Egy kupac kopasz kukac meg még egy kupac kopasz kukac,az két kupac kopasz kukac.
-
Csalitban csicsergés, csattogás, csörgedező csermelycsobogás.
-
Osztom, szorzom, szorzom, osztom, mondom, mondom, el nem rontom.
-
Szorzom, osztom, osztom, szorzom, csetlem-botlom, mégis mondom!
-
Kedden kedvem kerekedett, kereket kereken kerekítettem kerekre.
-
Bálna ül a bárkában, borozgatva bújában, bánatában ordibál: elmaradt a bálnabál!
-
Kilenc kajla liba lába kalimpál a libabálba.
-
Répa retek mogyoró korán reggel ritkán rikkant a rigó
-
Meggymag! Szelíd meggymag vagy, vagy vadmeggymag vagy?
-
Fekete bikapata kopog a patika pepita kövén.
-
Meguntam gyönyörű Győrnek gyöngyvárában laktomat, mert a Duna, Rába, Rábca rákja rágja lábomat.
-
Azt mondták a hatalmasok: akinek a hat alma sok, az már ahhoz hatalmas ok, hogy ne legyen hatalma sok!
-
Ádám bátyám pávát látván száját tátván pávává vált.
-
Te tetted tönkre a Trabant-tetőtartót, te tetű!
-
Megegészségesedésetekre!
-
Megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért
-
Gyere Gyuri Győrbe, győri gyufagyárba, gyújtsunk gyertyát győri gyufagyárban gyártott gyúlékony gyufával.
-
Öt ördög görget görgőn görbe úton görgő gömbbé gömbölyödött öt görögdinnyét.
-
Csóri csiga csalán csúcsán cselleng, csalán csúcsát csipegetve leng fent.
De a csalán nem tűrte, s csóri csiga csupasz csápját megcsípte.
-
A nagypapa papagája a papa papagájának a papája.
Forrás:Panda Peti magazin,Wikipédia
A Panda Peti gyerekmagazinban találtam ezt a melegszendvics recepetet.Így végre ajánlhatok egy olyan ételt is,ami nem édesség, a gyerekek is meg tudják csinálni,sőt annyira finom,hogy könnyen a kedvencükké válhat.Nagyon jó vacsorára,illetve ha este kikeverjük a krémet könnyedén elkészíthető reggelire is.
Hozzávalók: 6 db kifli, 15 dkg ementáli sajt (Mi trappistával csináltuk,az mindig van itthon.Nagyon finom vele.), 2 dl tejföl, 2 dkg vaj/margarin, kevés só, bors.
Elkészítés: Reszeld le a sajtot. Keverd össze a tejföllel és a vajjal,ízesítsd sóval borssal. Vágd hosszában ketté a kifliket (ehhez felnőtt felügyelete kell), és kend rájuk a sajtos krémet. Egy tűzálló tepsire tegyél sütőpapírt, majd rakd bele a kifliket. Told az egészet forró sütőbe, ahol hagyd db. 10 percig sülni. Még melegen tálald. Nagyon finom!
Nyelvtörő (iskolásoknak):Vidám kis versenyt lehet rendezni nyelvtörőkből:Ki tudja leggyorsabban kimondani hiba nélkül a nehéz mondatokat! Jókat nevetünk egymás elszólásain,nyelvbotlásain.Minél többen játszunk,annál nagyobb a jókedv és minél nagyobb a jókedv,annál nehezebb kimondani a nyelvtörőket.Hamarosan összegyűjtök nektek egy csokorra valót,de addig is leírom ide a kedvencünket:
"Nem minden fajta szarka farka tarka,csak a tarka farkú fajta szarka farka tarka." Lehet gyakorolni!
Gyufa építmények (óvodásoknak):Legutóbb,mikor gyurmáztunk előkerült néhány gyufaszál is.Készítettünk belőle sünit,mintákat a gyurmába,kezeket,lábakat,stb.Kisfiam (4.5) csinált egy olyat,hogy a kis labdaformát beleszúrta a gyufába.Ekkor jutott eszembe,hogy készíthetnénk építményeket ennek a technikának a segítségével is.Akkor már nem jutott rá idő,de most elkészültek a nagy művek:sátor,autó,mikrofonok,végül pedig egy gitár. Próbáljátok ki és írjátok meg mit alkottatok, esetleg képekkel együtt!
Labda (1-2 éveseknek):Tapasztalatom szerint mindig nyerő játék a kicsiknél a labda.Most leírok néhány ötletet,hogy mit kezdjünk vele,hogyan fejlesszük a gyermek képességeit a labda segítségével.Nálunk a házban és az udvaron is van labda.A kicsik még nem igazán tudnak odabenn kárt tenni a labdával,a nagyoknak viszont nem szabad engedni,hogy durván játszanak vele (erős rúgás,dobás). Benti játékok tehát:Üljünk le egymással szemben terpesz ülésben,majd gurítsuk egymásnak a labdát.Keressünk egy vödröt és kérjük meg a kicsit,hogy dobja bele a labdát.Mi is dobjunk,hogy megtanulja a pontos technikát.Gyorsan tanulnak! Finoman lehet rúgni is a labdát bár ez inkább kinti játék legyen.Az udvaron lehet feldobni a magasba a labdát,majd figyelni ahogy leesik. Ezt a játékot nagyon élvezik. Egymásnak is dobhatjuk,bár a kicsi még nem nagyon tudja elkapni,így dobjuk eléje.Az is nagy eredmény azonban a részéről,ha a mi kezünkbe bele tudja dobni.
Jó szórakozást!
Mivel gyakran ajánlom a játékoknál az ötlethez felhasznált könyveket,úgy döntöttem,hogy most bemutatom ezeket a könyveket nektek és legközelebb már ezekre a könyvajánlókra fogok hivatkozni.
Első, és számomra legmeghatározóbb könyv a gyereknevelésben Deákné B. Katalin:Anya, taníts engem! című műve.A könyv születéstől iskolakezdésig,hat évre szóló anyagot tartalmaz.Ahhoz ad ötleteket a szülőknek,hogy milyen játékokkal tudják fejleszteni a gyermekük képességét az intézmények (bölcsöde,óvoda) keretein kívül.A szerző célja az volt,hogy segítséget nyújtson azoknak a szülőknek,akik szeretnék fejleszteni gyermeküket,de nem tudják hogyan tegyék ezt.Nagyon jó fejlesztő játékokat tartalmaz a könyv,minimális anyagi befektetéssel,legtöbbször az otthon megtalálható tárgyak felhasználásának segítségével.Nagyszerű segítség a gyermekek felkészítéséhez az óvodára és az iskolára.Nagyobbik gyermekemmel (8 éves) kezdtem el a programot,6 évesen ment fel iskolába és nagyszerűen vette az akadályokat,amit szerintem sokban a könyvnek köszönhetek.Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Óvodásoknak a könyvhöz tartozik 2 munkafüzet is:Óvodások tankönyve I. középső csoportosoknak és az Óvodások tankönyve II. nagycsoportosoknak.A munkafüzetek teljes egészében a könyvre építkeznek,ezért együttes használatuk komplex felkészítést jelent az iskolára.A könyvet és a munkafüzeteket megtaláljátok a Tudatos Szülők weboldalon.
Az egyetlen hiányosság,amit a gyermekemnél tapasztaltam az írás gyakorlása volt,de ezt nem írom a könyv hiányosságára,lehet hogy én nem fektettem rá elég figyelmet.Csak tapasztalatként írom meg:nagyon fontosnak tartom,hogy az óvodásokkal minél több vonalat írassunk:álló,fekvő,ferde,hullámos,tető,stb.Erre nagyon jó kis foglalkoztató füzeteket lehet kapni,megfizethető áron.Ez az egy dolog,amit még hozzá tennék ehhez a könyvhöz.A bookline oldalán is lehet találni néhányat,nézzétek meg!
Aki tényleg gondot fordít a gyermeke tudatos nevelésére,fejlesztésére,annak feltétlenül ajánlom ezeket a könyveket!
Hüvelykujj szkander (iskolásoknak):Mivel az igazi szkander kicsit balesetveszélyes,felfedeztem a hüvelykujj szkandert és ki is próbáltam a nagyfiammal.Azt gondoltam,hogy újdonságot mutatok neki,de kiderült,hogy az iskolában már játszottak ilyet.Annak aki nem ismeri leírom a játék szabályát.A 4 ujjunkat kell összekulcsolni,majd a 2 mutatóujjal kell szkanderezni.Ha nagyobb gyerek játszik kisebbel,akkor csak védekezésre használja az ujját,illetve mi felnőttek is a gyermekünkkel szemben.Egyébként köztünk döntetlen lett a végeredmény.
Színkeverés (óvodásoknak):Ezzel a játékkal megtaníthatjuk az óvodásoknak,hogy milyen színek keletkeznek,ha két különböző színt összekeverünk.Előkészületek:egy rajzlapra rajzoljunk virágokat a következőképpen:középre 4-et,amelyek színe:fekete,piros,sárga,kék (a virágok közepére tegyünk egy-egy pöttyöt az adott színből,hogy tudja milyenre kell festenie). Két-két virágot összekötve már neki kell kitalálnia milyen színű virág keletkezik a két szín összekeveréséből.(Fönt:kék + piros = lika,Lent:fekete + sárga = barna,piros + sárga = narancssárga, sárga + kék =zöld.) A rajzlap alá tegyünk újságpapírt,legyen víz az ecset kimosására mielőtt új színnel kezd el festeni.Illetve szivacs,vagy rongy a letörlésére. (Ötlet:Deákné B. Katalin:Anya,taníts engem!)
Mivel 3 gyermekem van természetesen ők is festeni akartak.Nekik találtam ki a tojástartóból készült hernyót (Barbi,2 éves készítette,szemet és szájat én festettem) és a gombát (Barnabás,8 éves). Ötletek a gyermekember.blog.hu-ról.Ha rákattintatok a szavakra, megtaláljátok az ötletek pontos leírását is.
Cukorkák (1-2 éveseknek):A színes cukorkákat ne csak evésre használjuk,hiszen kitűnően lehet alkalmazni a színek tanítására és a számolásra is.Adjunk a kicsinek több tálkát és hagyjuk,hogy rakosgassa a golyókat.Lehet kérni tőle,hogy válogassa ki a színeket,illetve számolgassuk meg,hogy mennyi cukorka van egy-egy tálkában.Lehet belőle sormintát is kirakni,különböző formákat:négyzet,kör,háromszög,házikó,virág,stb.
Óvodás fiamat arra kértem,hogy válogassa szét a cukorkákat színek szerint.3 darab cukorkát osszon szét kettőnk közt igazságosan -> nem lehet,ezért a 3 páratlan szám.Kipróbáltuk ugyanezt 4-gyel és 5-tel is.Végül 1-5-ig elmondtuk,hogy melyik szám páros és melyik páratlan.Tehát minden cukorkának van párja,vagy egyik páratlanul marad.Ezután cukorkákból kiraktuk a számok alakját 5-ig (amit dominón,illetve dobókockán látni),majd felváltva kérdeztem tőle melyik alak mennyi.Ezután még sormintát készítettem neki,amit folytatnia kellett.
Iskolás fiam sem kapta könnyen a cukorkát.Vele a múlt heti Mi hiányzik? játékot játszottuk.Amikor a tálban szereplő összes cukorkát felhasználtuk már elég nehéznek bizonyult a feladat:Milyen színű cukorka hiányzik?
Sokáig eljátszottunk és elszórakoztunk ezekkel a játékokkal.Jó szórakozást nektek is!
A tévé nézés,számítógépezés témakörben írtam,hogy ajánlok a televízióból nézhető meséket,filmeket,amelyek a gyerek életkorának megfelelő.Átnéztem a heti tévé műsorokat és leírom azokat,amiket ajánlani szeretnék:
- Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom a Minimax csatornát,kevés kivételtől eltekintve erőszakmentes,tanító célzatú mesék vannak benne.Az én gyermekeimnek a következő mesék a kedvencei,amelyeket mind láttam én is és nyugodt szívvel ajánlok mindenkinek:Bob a mester (Egy építőmester,aki mindent megjavít),Bogyó és Babóca(Egy katicalány és egy csigafiú barátságáról szóló történet.A könyvet már ajánlottam),Caillou (Egy okos kisfiú fejlődését követhetjük nyomon.Hogyan ismerkedik meg az őt körülvevő világgal a szülei és tanárai segítségével.A gyerekek könnyen azonosulnak vele.),Geronimo Stilton(Nagyobb gyerekeknek való történetek arról,hogyan lehet kinyomozni a rejtélyeket egy újságíró egér és barátai segítségével.Közben sok mindent megtudhatnak a gyerekek pl.a piramisokról és egyéb érdekes helyekről,a történelemről,stb.),Magyar népmesék (Erről nincs mit mondanom.Magyar gyermek nem nőhet fel nélküle),Nouky,Pako és Lola (3 játék plüss állat:egy maci,egy csacsi és egy boci varázslatos és mókás kalandok során fedezik fel környezetüket.Leginkább kicsiknek ajánlom.),Tappancsmesék (Egy népes nyuszicsalád mindennapjait követhetjük nyomon.Hogyan keverednek mindig valamilyen bajba és segítenek egymásnak a testvérek.),Peppa malac (A malaccsaládról szóló történetek témája ismerős a gyerekeknek,hisz saját életükből való.Minden epizód nagyon vicces és mindig tanulsággal zárul.),Sün Alfréd forró nyomon(Szintén egy nyomozós történet,de itt a szereplők a saját életükben felmerülő problémákat nyomozzák ki,ami végül általában tudományos felfedezéssel zárul.).
- Disney Chanel:Mickey egér játszótere (Mickey egér és ismert barátai segítenek az óvodásoknak eligazodni a matematika világában.Játékosan ismerteti meg a formákat,számokat,motívumokat.Mickey egér folyamatosan biztatja a gyerekeket,egyes eszközök pedig segítik őket.),Jake és Sohaország kalózai (Jake és kis kalózai segítségével csodálatos kincskeresésen vehetnek részt a gyerekek.Csapatmunkára,problémamegoldásra és mozgásra ösztönzik a nézőt,a végén pedig meg kell számolni a megszerzett kincset.)
- M2:Kérem a következőt! (Talán a szülők még emlékeznek Dr.Bubóra a bölcs bagolydoktorra,aki egy fa tetején praktizál az erdőben és próbálja megoldani az állatok gondjait Ursula nővér és Csőrmester segítségével.Aki látta gyerekkorában nézesse meg a saját gyermekeivel is a mesét,sőt nézzük meg együtt egy kis nosztalgiával.)
- Spektrum:Állati rekordok (A dokumentumfilm minden részében egy adott kategória legjobb 10 állatát mutatják be összehasonlítva az emberi tulajdonságainkkal is.Pl.az udvarlás,az evés bajnokai,ugróbajnokok,a rászedés mesterei,stb.A gyerekek bizonyosan élvezni fogják,az enyémek nagyon szeretik.)
- Discovery:A túlélés törvényei (Bear Grylls egy kalandor,aki a brit hadsereg elit alakulatában szolgált és sokat tanult arról,hogyan lehet túlélni a legrosszabb természeti körülmények között is.Számtalan túlélési technikát mutat be a legszélsőségesebb körülmények között,a világ különböző helyein.),Autókereskedők (Mike az autókereskedő legendás régi autókat vásárol meg,majd Eddel a szerelővel együtt felújít és értékesít.Ennek a folyamatát követhetjük végig 2 részen keresztül.)
- Comedy Central:Jim szerint a világ (Jim egy apuka és az ő érdekes szemszögéből látjuk a házasság és a gyereknevelés kérdését.Nagyon vicces végignézni,milyen egy "nagyra nőtt gyerekkel" együtt élni. )Életem értelmei (Egy család,ahol az apa neveli a 3 gyereket,miközben az anya a karrierjét építi.Néha nagyon megszívlelendő tanácsokat tud adni.),Madagaszkár pingvinjei (Egy humoros animációs film 4 különböző személyiségű pingvinről,akik titkos ügynökök módjára oldják meg sorra az állatkertben történő eseményeket.)
- Prizma:Hupikék törpikék (Sokan vagyunk,akik ezen a mesén nőttünk fel és szerintem a mai gyerekek is szívesen nézik.Aprajafalván játszódik a történek,ahol kék színű törpék élnek gombaházakban Törpapa vezetésével és nap, mint nap megküzdenek Hókuszpókkal,a gonosz varázslóval.Természetesen mindig ők nyernek.)
- RTL klub hétvége:Dóra,a felfedező (Dóra és majma,Csizi együtt fedezik fel a világot és keresik a kérdéseket minden részben.Segítségükre van egy hátizsák és egy térkép.A feladatok megoldásához kérik a néző gyerekek segítségét is és közben angol szavakat tanítanak nekik.);Szilveszter és Csőrike kalandjai (Csőrike,egy kis kanári és Nagyi, a gazdája közösen kapják el a bűnözőket,miközben Szilveszter,a macska el akarja kapni Csőrikét.Rengeteg humoros jelenet adódik ebből a felállásból.);Hupikék törpikék (lásd. a Prizma műsorok között.);Yakari (Yakari egy bátor indián fiú,aki ért az állatok nyelvén és így sok állaton tud segíteni barátaival együtt.);Babar (Babar a kis elefánt elszökik a dzsungelből és megismeri a városi életet.Mikor apja meghal őt választják királynak és várost alapít.Neki és feleségének,Szelesztínának 4 gyermekük születik.A mese a gyermekeinek adott bölcs tanácsairól szól.).
- TV2 hétvége:Fifi virágoskertje (Fifi egy életvidám nefelejcs virág,aki minden részben elfelejt valamit.Barátai, a többi virág és a rovarok,stb.szemszögéből mutatja meg nekünk a világot és a kiskert értékeit.);Roary,a versenyautó (Roary-t,a kis versenyautót lelkesedése és kíváncsisága gyakran bajba sodorja - mint a gyerekeket is -,de helyén van a szíve és ezzel mindig megoldja a problémákat.);Chuggington (A vonatok világába kalauzol ez a mese,ahol a fiatal vonatoknak kell megtanulni az egyes feladatokat,amiért jutalmakat kapnak.);
- Film+:Bud Spenser és Terence Hill filmek szinte minden hétvégén.Figyeljünk oda arra,hogy mivel verekedős filmekről van szó,ha a gyermek a film nézése után elkezd verekedni,akkor tiltsuk le róla.,pl. a héten a Kincs,ami nincs.
- Da Vinci Learning:Mi micsoda (Egy ismeretterjesztő sorozat,amely a gyerekek nyelvén,érthetően mutatja be az egyes tényeket,eseményeket,jelenségeket.Pl a héten: az Autó.Az Ókori Róma,Dinoszauroszok.),Egyszer volt...az élet (Az emberi szervezetről tudhatunk meg mindent nagyon szórakoztató és érthető formában.Pl.a héten:A száj és a fogak,Az emésztésről,A légzésről.3.osztályosoknak szinte kötelező megnézni.)
Nos,mint látjátok rengeteg érdekes mese közül lehet választani a különböző csatornákon a teljesség igénye nélkül.Figyeljünk tehát oda egy kicsit,hogy mit néz a gyermekünk a televízióban.Szánjunk rá egy kis időt,hogy megnézzük vele az egyes meséket,illetve utánanézünk az újságban,interneten a kínálatnak, és ajánljunk neki értékes meséket.Ebben próbál segítséget nyújtani egy hasznos oldal is,a tevezzokosan.hu.
Mi hiányzik?(iskolásoknak): Igazából ez a játék minden korcsoportnak megfelelő,csak a tárgyak számát,típusát kell változtatni hozzá.A játék lényege:tegyünk ki több tárgyat az asztalra és adjunk pár percet a gyermeknek,hogy megjegyezze amit lát.Ezután kérjük meg,hogy forduljon el és vegyünk el egy tárgyat az asztalról.Miután visszafordul,kérdezzük meg:Mi hiányzik?Kisebb gyereknél válasszunk kevesebb,könnyen megkülönböztethető dolgokat.Nehezíthetjük a játékot a tárgyak számának növelésével,illetve úgy hogy hasonló formájú,méretű tárgyakkal játszunk.A szemlélődéshez szükséges időt is lerövidíthetjük.Úgy is nehezíthetünk,hogy nemcsak elveszünk egy tárgyat,de a többi helyét is megváltoztatjuk.
Autópálya (óvodásoknak): Készíttessünk a gyermekünkkel saját autópályát.Nagyméretű kartonra (mi csomagolópapírra rajzoltuk,de a karton tartósabb) rajzoljunk térképet a környékünkről.Készítsünk olyan széles utakat,hogy matchbox-szal lehessen rajta autózni.Rajzoljuk rá a fontosabb épületeket:saját házunkat,boltot,templomot,orvosi rendelőt,stb.Rajzolhatunk rá fákat,bokrokat is (ez nálunk elmaradt). Ezután játszunk rajt együtt a gyermekkel.Elmehetünk bevásárolni,meglátogatni a rokonokat,stb.Nagyon jó játék! Nagyfiammal is megcsináltuk és legalább 3 évig játszott vele (az kartonlapra készült),míg végül elszakadt.Sokkal jobban élvezte,mint a készen vásárolható autópályákat.Ezzel fejlődik a térbeli tájékozódásuk is.
Karikatorony (1-2 éveseknek): Ezzel a játékkal szintén sokáig lehet játszani,ezért szintén hasznos karácsonyi ajándék lehet a kicsiknek.Az 1 éveseknek az a feladat,hogy a karikát rá tudják fűzni a botra.Itt nem számít a sorrend.A 2 éveseknél már megpróbálhatjuk kérni,hogy a megfelelő sorrendben rakják fel a karikákat.Pár próbálkozás után egész jól sikerül.Ezen kívül használhatók a karikák gurításhoz,főzős játéknál lehet fánk belőle,cirkuszban az oroszlán ugró karikája,stb.Sőt ezzel a játékkal is taníthatók a színek a kicsiknek.
"Reggelizz,mint egy császár,ebédelj,mint egy király,vacsorázz,mint a koldus!"- tartja a népi bölcsesség.
Most olyasmiről szeretnék írni,ami divatos téma,de nem ezért választottam.Amióta a nagyfiam (8) iskolás rendszeresen vannak a reggelivel kapcsolatos problémák az iskolában.A gyerekek ugyanis nem reggeliznek otthon.Mielőtt beérnek az iskolába bemennek a boltba és bevásárolnak mindent,amihez kedvük van.Egyedül,vagy a szülővel együtt.Ez legtöbbször annyit jelent,hogy pek-snack pogácsa,croissant,kakaós csiga,kekszek,csokik,rágó,cukor stb.Így mennek el az iskolába és órák előtt gyorsan esznek valami édességet.A szülő pedig megnyugtatta magát,hogy adott reggelit a gyereknek.Arra viszont nem gondolnak,hogy a sok édesség miatt folyamatosan romlik a gyermek foga,ugyanis fogmosásra csak ebéd után kerül sor.Hirtelen megemelkedik a gyermek vércukorszintje,majd nagyon gyorsan újra lezuhan.Ettől ingerültek lesznek.Nem tartom azt sem jó ötletnek,hogy közvetlenül az első óra előtt eszik meg a reggelit a gyerekek,mert akkor a hasznos összetevők - amik persze az ilyen reggelikben nem nagyon vannak - nem tudnak még felszívódni a szervezetben.Az iskolában pedig nem eszik meg a tízórait,így az abban lévő hasznos tápanyagot sem kapják meg. Az még csak helyes volna,hogy a gyermek az édes,cukros,hizlaló ételeket délelőtt fogyasztja el - hiszen ekkor van még ideje a szervezetnek feldolgozni -, de sajnos ezeket a gyerekeket a szüleik valószínűleg iskola után ugyanúgy édességgel várják haza. A tápláló reggeli hiánya és a nagy mértékű cukros ételek fogyasztása pedig előbb-utóbb elhízáshoz és a fogak romlásához vezet.Nem beszélve arról,hogy a gyermek a sok szénhidrát miatt egész nap pörög és nagyon nehéz kezelni.
Azt javaslom tehát -mert nálunk is bevált - hogy a gyerek ébredése előtt fél-egy órával keljünk fel mi magunk attól függően,hogy mennyi dolgunk van még reggel.Így nyugodtan indulhat a nap,mert nincs kapkodás és a reggelit is elő lehet készíteni.A gyermeket az iskolába indulás előtt célszerű 1 órával korábban felébreszteni,hogy legyen ideje felébredni és nyugodtan elkészülni.Ebbe az 1 órába nyugodtan belefér a reggeli is.Nem kell nagy dolgokra gondolni.Az is elég,ha minden reggel müzlit eszik tejjel,vagy ha sietős akkor 1 pohár kakaó is több a semminél.Nálunk minden reggel megvan a gyerekek saját feladata,amit iskola,óvoda előtt még el kell végezni.Legközelebb erről fogok írni,már sok mindent rájuk lehet bízni.
Ha még többet szeretnétek tudni a reggeli fontosságáról olvassátok el a következő cikket is.









